Információk

Íves törölközőszárító radiátor

Az íves törölközőszárító radiátor térben domború hatású, különleges kivitel. Színben a legelterjedtebb a fehér, valamint króm változat, azonban egyre népszerűbb az antracit és fekete verzió is. Az íves törölközőszárító radiátor széles méretválasztékban kapható, így számos méret közül válogathatunk magasság és szélesség tekintetében egyaránt. Az íves törölközőszárító radiátor fűtésre kötve, elektromos fűtőpatronnal, valamint hibrid megoldásban is működtethető, így állandó vagy akár kiegészítő fűtésként is használhatjuk fürdőszobánkban. Nem igényel nagy helyet, így akár kisebb fürdőszobába is könnyen betehető, praktikus és esztétikus megoldás. 

75 termék

Törölközőszárító radiátor

A törölközőszárító radiátor a hagyományos acéllemez lapradiátorhoz hasonlóan a fűtési rendszerben keringő víz hőjét adja át a környezetének. Anyaga szerint ugyan úgy acéllemezből készül, mint a hagyományos acéllemez lapradiátor, pórszórt vagy színterezett, esetleg mártott kivitelben. Vannak íves kivitelek, melyek térben domború hatásúak, és léteznek az egyenes törölközőszárítós radiátor kivitelek, melyek térben sík felületet mutatnak.

Szín szerint a legelterjedtebb fehér mellett egyre népszerűbbek a króm törölközőszárító radiátorok is. Kis helyigényűek, esztétikusak és praktikusak, általában WC-ben vagy fürdőszobában, esetleg konyhában használatosak. Széles mérettartományban, mind szélességben mind magasságban rengeteg típus található. A törölközőszárító radiátorok könnyen méretezhetőek és egyszerűen szabályozhatóak. Kiegészítőként térben kinyúló törölközőtartót/akasztót is szerelhetünk rájuk. A fürdőszobai radiátorok nagyon elterjedtek a lakosság körében nagy méret és szín választékuknak köszönhetően.

Törölközőszárító radiátor
Törölközőszárító radiátor

Elektromos törölközőszárító radiátor - elektromos fűtőpatronnal kombinálva

A törölközőszárító radiátorokat különböző fűtési rendszerekhez csatlakoztathatjuk. Használhatjuk fűtésre kötve is, kiegészítő fűtésként fűtőpatronnal, vagy vegyes fűtési megoldással, kombinálva fűtőpatronnal és a fűtési rendszerre rákötve. Ha nincs tél és a fűtési rendszerünk nem üzemel, akkor a törölközőszárító radiátorokat elektromos fűtőpatron beszerelésével a rendszertől függetlenül is használhatjuk fűtésre. Ebben az esetben a fűtőtestünkben lévő vizet egy hőpatron melegíti fel, melyet elektromos áramról üzemeltetünk. Ennél a módszernél értelemszerűen ki kell zárni a fűtési rendszerből az elektromos törölközőszárító radiátort a radiátorszelepek segítségével.

A piacon kaphatók már tisztán elektromos törölközőszárító radiátorok is, melyek már a törölközőszárítós radiátornak megfelelő patronnal vannak előre szerelve. Ezek az elektromos törölközőszárítós radiátorok könnyen beszerelhetők és üzembe helyezhetők. Az elektromos törölközőszárító radiátorok a klasszikus radiátorokhoz hasonlóan fehér, króm vagy egyéb RAL színekben is megvásárolhatók. Kaphatók egyenes, íves kialakításban, de választhatunk a design radiátorok közül is elektromos kialakításút.

Törölközőszárító radiátor elektromos fűtőpatronnal kombinálva
Törölközőszárító radiátor elektromos fűtőpatronnal kombinálva

Egy kisebb fürdőszoba könnyen befűthető egy elektromos törölközőszárítós radiátor segítségével, azonban nagyobb helyiség esetén érdemes lehet plusz fűtőtestet is betenni. Az elektromos törölközőszárító radiátort üzembe helyezés előtt szintén desztillált vízzel kell feltöltenünk, csak úgy, minta hagyományos törölközőszárítókat. Ezek után csak be kell dugni a konnektorba a radiátorba helyezett fűtőpatront és már működik is a fűtőtest. Ha megfelelően karbantartjuk a fűtőtestet, akkor jelentősen növelni tudjuk az élettartamát.

A törölközőszárító radiátor élettartama

A törölközőszárító radiátorok élettartamát több tényező is befolyásolja, javasolt hasonló hővezető képességű rendszerelemekkel szerelni, nem szerencsés például az alumíniumot és az acéllemezt kombinálni egymással, mivel a korrózió így jóval hamarabb megjelenhet a rendszerben.

Érdemes időnként a törölközőszárító radiátorok vizébe korrózióvédő folyadékot önteni, mellyel növelhetjük a fűtőtest élettartamát. A fürdőszobai radiátorok esetén azzal is tudjuk hosszabbítani a fűtőtest élettartamát, ha a fürdés után a fűtőtestre rákerült vízcseppeket és lecsapódott párát letöröljük a törölközőszárító radiátorról, így elkerülve a későbbi rozsdásodást.

Design radiátorok

A design radiátorok olyan speciális fali radiátorok, amiket a lakótér nagyobb forgalmú részébe is szívesen szerelnek az emberek. Nevükből adódóan fűtési funkciójuk mellett díszítő elemként is szolgálnak, így emelve még jobban a felhasználó komfortérzetét. Ahogy a törölközőszárító radiátorok esetében, úgy a design radiátoroknál is többféle módon használhatjuk őket fűtésre. Egyes típusokat fűthetünk elektromos fűtőpatronnal vagy vegyes megoldással, míg minden design radiátort használhatunk fűtésre kötve is. A design radiátorokhoz használhatunk különböző kiegészítő elemeket, mint például fa akasztó vagy tükör.

Lazzarini design radiátor
Lazzarini design radiátor

Az általunk forgalmazott törölközőszárító radiátor márkák

A törölközőszárító radiátorok kiválasztásánál a kialakítás mellett a design is fontos szerepet játszik. A Lazzarini törölközőszárítós radiátorok rendkívül széles választékkal, minőségi alapanyagból készült kiváló termékek. A Lazzarini különböző családjainak más-más dizájnjai közül Ön biztosan megtalálja a fürdőszobájába leginkább illő darabot. A Lazzarini törölközőszárító radiátoraira 2 év garanciát vállal az olasz gyártó. A Vogel & Noot törölközőszárító radiátorai magyar gyárban, magas minőségben és megfelelő vastagságú acélból készülnek. A nálunk található összes törölközőszárító radiátor ár-érték aránya kiemelkedő, ezért is nagyon népszerű a fogyasztók körében. A gyártó 5 év garanciát vállal a Vogel & Noot törölközőszárító radiátorokra.

Megjelentek kínálatunkban a saját márkás Technik Therm törölközőszárító radiátoraink, melyek kiváló ár/érték arányuknak köszönhetően igen népszerűvé váltak a piacon. Egyenes és íves kivitelben, 500 és 600 mm szélességben, fehér és króm változatokban elérhetőek.

Elektromos törölközőszárító radiátor
Elektromos törölközőszárító radiátor

Termékek szűrése

    Találatok szűkítése
  • Kivitel
    Íves
  • Szélesség
  • Magasság
  • Szín
    antracit
    fehér
    króm
    kvarc
  • Teljesítmény W (75/65/20 C°)
  • Márka
    Lazzarini
    Technik Therm
    Vogel und Noot
    ZEHNDER
  • Ár