Folyadék hőközvetítésű fűtésrendszerek létezhetnek szivattyúk nélkül (gravitációs fűtés), létezhetnek radiátor nélkül (pl. padlófűtés), létezhetnek kazán nélkül (pl. távfűtési hőcserélő, napkollektor, hőszivattyú), és még sorolhatók lennének a nagy általánosságban használt egységek, de tágulási tartály egyik nélkül sem létezhet. (És persze a csövek nélkül sem.) Tehát a tágulási tartályok elhagyhatatlanok, de egy teljes rendszer bekerülési költsége mellett talán a legolcsóbb alkotók, ezért méltatlanul, de elhanyagoltan foglalkozik az épületgépész szakma velük. Azt mindenki tudja az épületgépész szakmában, hogy a hidraulikai rendszerekben lejátszódó hőfok változások miatt a víz változtatja a térfogatát, melyet egy tömör, rendszerint fémből készült hálózat nem tud felvenni.
A tágulási tartályok kiválasztásánál figyelembe kell venni, hogy milyen funkciójú rendszerben kívánjuk alkalmazni. Egy fűtés/hűtésrendszerbe szánt tartályt ivóvizes körben nem szabad alkalmazni. A fűtési tartályok nem felelnek meg az élelmiszertisztaság és a korrózióállóság követelményeinek. Fordítva már inkább lehetséges, de miért építenénk be egy magasabb árú – igaz, magasabb műszaki tartalmú – terméket, ha arra a tartalomra nincs valójában szükség?

Akár nyitott, akár zárt tágulási tartály van egy fűtési rendszerbe beépítve, annak alapvetően két feladatot kell ellátnia:

a rendszer felfűtése során táguló vízmennyiség felvételét, és
a fűtési rendszer számára tartalék víz biztosítását.

Ha helyesen lett a tágulási tartály kiválasztva, beállítva, és feltöltve, bízvást hibátlanul fogja feladatát ellátni 1-2 évig. Ha a tartály egy-két mérettel nagyobb lett, mint a matematikailag számolthoz legközelebbi, akkor a megfelelő működés még tovább biztosított.